Video
Ha a 2017-es IPSC General Assembly (IPSC közgyűlése) Franciaországban megszavazza, akkor a Production Optic lehet a hatodik divízió a jelenlegi IPSC Handgun divíziók között. Elfogadás esetén a divízió 2018. január elsején lép életbe.
A divízió lényege – amit a név is sejtet – Production fegyverek, gyárilag optikával szerelhető kivitelben. A hangsúly jelen esetben a „gyárilag”-on van. Nincsenek még letisztázva a pontos szabályok, de a hírek szerint csak olyan fegyvert terveznek ebbe a divízióba, amit gyárilag előkészítettek az optika fogadására.
A divízió tervezett szabályai:
- Feleljen meg a Production divízió szabályainak,
- Optikai irányzék engedélyezett,
- Tilos felhúzó kart kialakítani a fegyveren, vagy az optikán,
- Az optikai irányzékot a szán tetejének hátsó részére kell elhelyezni, az erre a célra kialakított gyári rögzítési pontokon.
Elfogadás esetén a divízió 2020.12.31-ig lesz érvényben, hacsak nem kerül a divízió véglegesítésre. Azoknak lesz segítség ez a divízió, akik már nem látják jól az első irányzékot, de nem akartak eddig Open divízióban lőni. Több gyártó is rendelkezik olyan pisztollyal, ami teljesíti a fenti (tervezett) feltételeket. Mi most egy Glock 19 Gen 4 MOS (ModularOptic System) fegyverrel próbáltuk ki, milyen lesz az új divízió. A fegyvert az M – Zéró bocsátott a rendelkezésünkre, amit ez úton is nagyon szépen köszönünk nekik.
Az optikai irányzék rögzítési pontok egy lappal vannak eltakarva a szán hátsó részén, így az irányzéknak kimart hely nem akad bele a ruházatba, és nem sérti fel a kezet a csőre töltéskor. A fegyver optika nélkül ugyanúgy használható, mint egy hagyományos Glock. A Glock négy darab alaplemezt ad a fegyverhez, melyek furat kiosztása eltér egymástól, így a leggyakoribb optika márkák red-dot irányzéka könnyen installálható a fegyverre. Az optikai irányzék felszerelése egyszerű. Két csavar rögzíti a takarólemezt. A lemez eltávolítása után a megfelelő alaplemezt rá kell két csavarral rögzíteni a fegyverre, majd szintén két csavarral rögzíteni az alaplemezre az optikai irányzékot. A művelet kb. 2 percet vesz igénybe. Az optikai irányzék nagyon stabilan rögzül a szánra. A felszerelt optikai irányzék nem befolyásolja a csőre töltést, az erre kialakított hátsó recézés könnyen és stabilan megfogható.
Mivel az optikai irányzék nagyon közel van a hagyományos irányzóvonalhoz, ezért piros pont megtalálása nem okozott gondot a fegyver célra emelése során. A fegyver kitolásakor 10 próbálkozásból 10-szer látható volt a piros pont, keresgélés nélkül. Jó hír tehát, hogy a nyílt irányzékhoz szokott versenyzőknek nem kell technikát váltani, nem fog nagy gondot okozni megtalálni a piros pontot a megszokott célra emelési technikával.
A próbák előtt kicsit féltem, hogy kompenzátor nélkül mennyire lesz nehéz a piros pontot megkeresni minden lövés után, és ismét visszahelyezni a célra. Kellemesen csalódtam, a lövések során a piros pont kompenzátor nélkül is gyönyörűen visszatért a célterületre, sőt közeli lövéseknél folyamatosan láttam a piros pontot anélkül, hogy az eltűnt volna az irányzék lencséjén kívül.
A divízió természetesen Amerikában, a USPSA-ben ütötte fel a fejét. Eddig nem túl népszerű a divízió, ennek ellenére többen igénylik az IPSC-ben való bevezetését is. Hogy mennyire népszerű, vagy nem népszerű a divízió Amerikában, azt 2016-os USPSA Area bajnokságok részvételi arányai tükrözik:
USPSA Area 1 Championship: 4/367
USPSA Area 2 Championship: 6/446
USPSA Area 3 Championship: 10/323
USPSA Area 4 Championship: 8/287
USPSA Area 5 Championship: 8/294
USPSA Area 6 Championship: 0/504
USPSA Area 7 Championship: 11/296
USPSA Area 8 Championship: 10/419
Kíváncsian várjuk a folytatást… a divízió bevezetése esetén biztosan számos versenyző fog váltani a következő IPSC Európa Bajnokságra, ami 2019-ben lesz Szerbiában.